Elon Musk lett a leggazdagabb ember, a Tesla a Facebookot is leelőzte a tőzsdén
Jeff Bezos 187 milliárd dolláros vagyona már csak a második helyre elég.
Jeff Bezos 187 milliárd dolláros vagyona már csak a második helyre elég.
MacKenzie Scott ezt néhány hónap jótékonykodott el ennyi pénzt. Meg se kísérelje forintra váltani, ez így is óriási összeg.
A Nasa már közel jár a döntéshez, hogy bejelentse, melyik cég fogja építeni az első, magánúton épített holdjárót, amivel 2024-ben űrhajósokat küldenének majd a Holdra.
Az internet hőskorának ártatlan startupjából a hatalmával visszaélő monopolistává vált az amerikai igazságügy-minisztérium trösztellenes keresete szerint a Google. Az eljárás az első lépés a csúcstechnológiai titánok hatalmának korlátozásához.
Az amerikai high tech részvények többet érnek, mint Európa összes részvénye
Az űrvállalkozását szeretné finanszírozni Jeff Bezos, az Amazon alapítója a részvényei eladásából.
A koronavírus-járvány rendkívül felpörgette az online kereskedelmet.
A konfliktus egy koronavírussal kapcsolatos könyv miatt pattant ki.
A tőzsdei összeomlás ugyan mindenkinek megártott, de néhányan könnyebben jöttek ki belőle
Megrángatta a tőzsdéket a koronavírus. A hét legnagyobb vesztese Jeff Bezos.
A napokban került fel a YouTube-ra az a videó, amiben az Amazon-vezér Jeff Bezos, valamint a Tesla- és SpaceX-vezér Elon Musk is feltűnik – egy 1964-ben bemutatott Star Trek részben.
A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros alapot hozott létre, a pénzt kizárólag környezetvédelemi célokra fordítja.
Pontos dátumot még nem közölt a cég. Bezos azzal indokolta a lépést, hogy most van a csúcson az Amazon, így ez az időszak a megfelelő az átszervezésekre.
A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
Férjével ellentétben a jótékonykodást sem mulasztja el.
Az Iain M. Banks Kultúra-regényéből készült forgatókönyvet az írója szerint úgy vetették el, hogy nem is látták.
A Facebook-főnöknek van miből élnie.
Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságának tagjai szerint mind a négy cég ártalmas vállalatpolitikát folytat a fogyasztókra nézve. A négy vezető a maga igazát hangsúlyozta.
Az amerikai Amazon webáruháznál nagyon kellenek most a dolgos kezek, mivel az emberek mindent házhoz akarnak szállíttatni a koronavírus-járvány miatt.
Jeff Bezos a Warner-birtokot vásárolta meg 165 millió dollárért.